2015. február 05. 13:27 - vinersniccel

Egy függő vámpír

 

Kevesen tudják, hogy Lugosi Béla, azon kívül, hogy egykor Hollywood ünnepelt sztárja volt, azt a kétes dicsőséget is magának tudhatja, hogy ő volt az első bevallottan drogfüggő sztár. Addikciója akkor alakult ki, amikor fájdalmas isiászának kezelésére orvosai ópiátokat írtak fel a 40-es évek második felében. Ahogy elhatalmasodott rajta függősége, úgy csúszott le és ettől kezdve már csak zs-kategóriás filmekben kapott szerepeket, mert a producerek tartottak attól, hogy nem képes végigcsinálni egy forgatást. Innentől kezdve főleg beszélgetős műsorokból és késő esti talk-showkból élt.

Jellemző, hogy miközben élte a csóró drogosok életét (bármilyen rossz is ezt tudomásul venni) minden idők legrosszabb filmrendezője, Ed Wood kérte fel, hogy szerepeljen a Glen or Glenda és a Szörny menyasszonya című korszakos remekművekben. Afelett érzett örömében, hogy végre megváltozhat élete, Lugosi bejelentkezett egy rehabilitációs intézetbe, ahol kerek 90 napig teljesen tiszta is tudott maradni. Kijövetelekor, 1955-ben készült vele az alábbi interjú, melyben függőségéről, leszokásáról és Ed Wooddal közös terveiről beszél. Sajnálatosan ezek egyben az utolsó is ismert képkockák róla, mert 1956. augusztusában meghalt. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://veszelyeslelkek.blog.hu/api/trackback/id/tr467143305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása